A Santiago Bernabéu idén harmadszorra adott otthont a Corazón Classic mérkőzésnek. A korábbi jótékonysági meccseken az AC Milan és a Bayern München nagyjai léptek pályára, ám mindkét vendégcsapat vereséggel távozott Madridból. Nem volt ez másképp tegnap sem, amikor a Real Madrid legendái 3-2 arányban múlták felül a Manchester United legendáit.
A mérkőzésen olyan korábbi játékosoknak tapsolhatott a közönség, mint Figo, Zidane, Roberto Carlos, Van der Sar, Denis Irwin, Dwight Yorke, Redondo, Teddy Sheringham, Butragueno, Andy Cole… Azonban a legnagyobb tapsot mégsem ők, hanem a kezdőrúgást elvégző Fabrice Muamba kapta. A Bolton játékosa még márciusban egy Tottenham elleni FA Kupa-negyeddöntőben esett össze a pályán. Muambát többször kellett újraéleszteni, ám végül sikerült megmenteni az életét. Szép gesztus volt ez a klubtól.

A mérkőzés nagyon jól kezdődött a hazaiak számára, hiszen már a hetedik percben megszerezték a vezetést Morientes révén. A spanyol csatár szépen, kapásból, egy beadás után helyezte el a labdát Van der Sar kapujában: 1-0. Azonban az angolok részéről sem váratott magára sokat a válasz, a kilencedik percben Lee Sharp fejelt, Cole beadása után: 1-1.
Mindkét oldalon sok lehetőség volt, ám a kapusok rendkívül jó napot fogtak ki, igaz ez főleg Van der Sar teljesítményére, akinek nagy bravúrjai voltak az egész mérkőzésen. Két perccel az egyenlítő találat után, már ismét a madridiaknál volt az előny: Zidane passzolt Figohoz, aki legszebb korszakát idézve, távolról kilőtte a hosszú sarkot: 2-1. Több gól nem volt az első félidőben, de természetesen a közönség nagyon jól szórakozott, hiszen gyönyörű passzok, labdaátvételek, és cselek színesítették a meccset.

A második félidőben a Manchester United szeretette volna megfordítani az eredményt, de a Real Madrid legendái is még több gólt akartak szerezni. Az 51. percben Santillana találta el a kapufát, miután Roberto Carlos szépen adta be neki a labdát a baloldalról. Az 55. percben Van der Sar újabb gyönyörű védést mutatott be, miután Figo próbált meg gólt szerezni.
A vendégcsapat a 67. percben aztán büntetőhöz jutott, amelyet Cole harcolt ki, de a megítélt tizenegyest Sheringham kihagyta, jobban fogalmazva Contreras védett nagyot. Két minutummal később Redondo pillanatai következtek, aki gyönyörűen cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd bal külsővel megszerezte csapata harmadik gólját: 3-1.

Sheringham a kihagyott büntető után mindenképpen meg akarta mutatni, hogy azért még nem felejtette el a góllövés tudományát. Ez pedig a 79. percben be is bizonyosodott, amikor egy szép indítást elért, majd pimaszul átemelte a kapus felett: 3-2.
Az állás annak ellenére sem változott, hogy még mindkét csapatnak akadtak lehetőségei. Így tehát a Real Madrid legendái, harmadik jótékonysági meccsükön is győztesen hagyhatták el a pályát, ahogy azt profi karrierjük során oly sokszor megtapasztalhatták..
Real Madrid: Buyo, Chendo, Roberto Carlos, Hierro, Sanchis, Zidane, Redondo, Butragueño, Morientes, Martin Vazquez, Figo, -kezdő tizenegy-, Sabido, Illgner, Santillana, Helguera, Amavista, Alfonso, Fernando Sanz, Karanka, Contreras, Ivan Perez, Rojas, Velasco, Ramis, Garcia Cortes, Julio Llorente.
Manchester United: Van der Sar, Lee Martin, Irwin, Fortune, Johnsen, Dublin, Cole, Sheringham, Lee Sharpe, Blomqvist, Yorke -kezdő tizenegy-, Van der Gouw, Blackmore.
Játékvezető: Pierluigi Collina és Velasco Carballo
Gólszerzők:
1-0: Morientes (7').
1-1: Lee Sharpe (9').
2-1: Figo (11').
3-1: Redondo (69').
3-2: Sheringham (79').