Zinedine Zidane

Vajon ki lesz Zidane utódja?

Mint ismert, a Real Madrid hátránya a La Ligában 19 pont a listavezető Barcelona mögött, sőt csak a negyedik helyen állnak a bajnokságban, míg a spanyol Király-kupából a Leganés elleni mérkőzésen kiestek a negyeddöntőben. Ha így megy tovább, Florentino Pérez elnök szinte biztosan megköszöni Zinédine Zidane eddigi szolgálatait. A Mundo Deportivo már azt is tudni véli, hogy a csapat első emberének ki a fő kiszemeltje a francia edző helyére. Amennyiben igazak a hírek, úgy Pérez Joachim Löwöt, a német válogatott szövetségi kapitányát csábítaná Madridba. A portál beszámolója szerint Pérezt lenyűgözte Löw módszertana, személyisége és hozzáállása, és azt tervezi, hogy az idény után a német trénert szerződteti a Real Madrid kispadjára. A Mundo Deportivo azt is közölte, hogy Pérez kiszemeltjei között Löw mellett ott van még Jürgen Klopp (Liverpool), Massimiliano Allegri (Juventus), Mauricio Pochettino (Tottenham) és Maurizio Sarri (Napoli) is.

Keylor Navas, a megmentő
Mint tudjuk, a Real Madrid magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Valencia ellen a spanyol bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. Zidane szerint Keylor Navasnak nagy része volt a szombati győzelemben. A mérkőzés után a következő dolgokat mondta:
 
"Keylor megmentett minket, ezt el kell ismernünk. Jelenleg nincs szükségem másik kapusra... Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, taktikailag nagyon jól teljesítettünk. Nem voltunk könnyű helyzetben, de rendkívüli odaadással, lelkesedéssel léptünk pályára. Gratulálok mindenkinek, aki ma a pályán volt. Folytatjuk a harcot, mert sok van még a szezonból."
 
 
Zidane: "Tiszteljük a Numanciát"

A Real Madrid francia trénere a holnapi Numancia elleni kupamérkőzés előtt állt a sajtó munkatársaink rendelkezésére

„Várjuk már a holnapi összecsapást. A Numancia nagyon jól szerepel a bajnokságban és a kupában is, hiszen kiejtették a Málagát, akik az első osztályban szerepelnek. Mindig tiszteljük az ellenfelünket. Tudjuk, hogy mennyire fontos les az első meccs, ami ráadásul idegenben lesz. „

A csapat
„Boldog vagyok a csapatommal, nem számít mi történt, harcolni fogok velük, és ők is velem, egészen a végső pillanatig. Bízom a csapatomban. Fájó vereség volt az El Clásico, de a Real Madrid soha nem adja fel. Mind a három versenysorozatban ott vagyunk, és minden egyes mérkőzésen ugyanolyan lelkesedéssel fogunk küzdeni. A szezon végén kiderül, hogy szükség van-e változtatásokra vagy nem.”

Bale
„Jó állapotban van, edzésben van, holnap pedig velünk lesz.”

Benzema sérülése
„Az El Clásico után derült ki. Sosem jó dolog látni, ha egy látni játékos megsérül. Ez a Klasszikus után volt, nem előtte. Ha valaki mégis ezt mondja, hazudik. Nyaralni ment, megtette amit meg kell tennie, de még mindig nincs minden rendben.”

„Sérülten ment a szünetre. A Barcelona ellen szedte össze, de akkor nem gondoltunk bele túl sokat. egyszerűen azt hittük, hogy túlterhelt, aztán a vizsgálatnál felbukkant valami más is.”

Edzői sikerek
„Soha nem tudhatod, hogy mi fog történni. Megpróbálom olyan jól befejezni a szezont, amennyire csak lehetséges. Megvan az esélyünk, hogy címeket nyerjünk, és ez motiválja az egész csapatot. Csak a következő hat hónapra koncentrálok. Többet akarunk, nem fáradunk bele a győzelmekbe. Meg kell próbálnunk leküzdeni az akadályokat.”

Januári átigazolások
„Beszéltem az elnökkel, és mindent átnéztünk. Beszéltünk a lehetséges erősítésekről, de ebben a pillanatban nem fogunk igazolni, habár január végéig még bármi megtörténhet. Természetesen nem szeretném, ha bárki elhagyná a csapatot.”

Levele a három királyoknak
„Mindenkinek jó egészséget kívánok. Sem kapusokat, sem támadókat. Elégedett vagyok a jelenlegi kerettel, és az utolsó pillanatig harcolni fogunk.”

Kepa
„Nem szeretek olyan játékosokról beszélni, akik nem a Real Madrid játékosai. Gondolok itt a kapusokra.”

Vinicius
„Nem tudom mi a terv vele kapcsolatban. Jelenleg ez nem az én problémám. Ő a jövő játékosa. Még nincs velünk, de folyamatosan figyelemmel követjük.”

Hazard a Real Madridra vár

Eden Hazard a Chelsea labdarúgója az elmúlt években már sokszor szóba került a Real Madrid háza táján, most viszont ők is nyitottak lennének a váltásra.

A belga játékos édesapja úgy nyilatkozott a fia még vár a szerződéshosszabbítással, mert esélyt adni magának a váltásra, ha a Real Madrid megkeresné.

„Eden visszautasította a szerződéshosszabbítás, mert, ha úgy adódik, szeretne tárgyalni a Real Madrid csapatával.”

„Viszont semmi konkrétum sincs még ezzel kapcsolatban, ez csak egy lehetőség a jövőben a fiam számára.” – mondta Hazard apukája.

A Chelsea játékosa már nem egy interjúban elmondta mennyire csodálja Zidane-t és természetesen a Real Madridot is, így tehát nem kizárt, hogy a felek hamarosan lefognak ülni a tárgyalóasztalhoz. 

Zidane nem akar változtatni
A Real Madrid szombaton csupán 1-1-es döntetlent tudott összehozni a Levante ellen. A csapat már az előző fordulóban sem tudta vetélytársát megverni, ugyanis 2-2 lett a mérkőzés eredménye a Valencia ellen. Zidane-t nagyon sok kritika érte a sűrű rotálás miatt az első három mérkőzés eredménye miatt, ám ő nem tágít, a következőket nyilatkozta a Levante elleni mérkőzés után:
 
"Nem játszottunk jól az első félidőben. Hiába alakítottunk ki több helyzetet a szünet után, nem használtuk ki a lehetőségeinket. Természetesen fájó, hogy három forduló alatt már négy pontot veszítettünk el, de az élet nem állt meg. Hosszú és fárasztó az idény, szükség van a labdarúgók pihentetésére, éppen ezért nem változtatok a rendszeremen. Folyamatosan tanulok edzőként ezekből az összecsapásokból, ahogyan a játékosaim is fejlődnek hétről hétre."
 
 
19 hónap alatt hét trófeát nyert csapatával Zidane

Zinédine Zidane 2016 januárjában vette át az irányítást a Real Madrid kispadján. A francia tréner 19 hónap alatt hét trófeát nyert csapatával. Zidane játékosként egyel kevesebbet, tehát hat trófeát nyert a Real Madriddal 2001 és 2006 között.  A Real Madrid vezetőedzőinek rangsorában Zidane edző holtversenyben van a harmadik helyen Del Bosquéval, egyenlőre csak Miguel Munoz (14 trófea) és Luis Molowny (8) előzi meg.

Csak így tovább!

Zidane-nak meghosszabbították a szerződését
A Real Madrid vezetőedzőjének, Zinedine Zidane-nak meghosszabbították a szerződését a klubnál. Hivatalos bejelentés még nincs, de a sikertréner megerősítette a sajtónak, hogy a hír igaz. A francia trénert elmondása szerint nagy elégedettséggel tölti el a neki szavazott bizalom. Viszont Zidane azzal is tisztában van, hogy bármeddig is szól a szerződése, azt egyik napról a másikra felbonthatják, hiszen tudja, hogy csakis a jó eredmények tarthatják meg a posztján.
 
"Amíg itt vagy, a célok mindig ugyanazok: győzni minden meccsen és megszerezni az összes lehetséges címet" - mondta.
 
 
Zinédine Zidane ma 45 éves

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője ma ünnepli 45. születésnapját.

Boldog születésnapot kívánunk neki!

Zidane-t a FIFA háromszor is megválasztotta a világ legjobbjának, és egyszer Aranylabdát is nyert. Igaz, ami igaz, nem csak nagyszerű edző most, de egykor kiváló játékos is volt!

Nézzünk egy összefoglaló videót, íme a10 legszebb gólja a Real Madridban...

Zidane lett májusban a hónap legjobb edzője a spanyol ligában

A LaLiga Santander minden hónapban négy díjat oszt ki. Ebből egy-egy az élvonal legjobb edzőjének és játékosának, és egy-egy a további két profi osztály legjobb szakvezetőjének és futballistájának. Ami a Primera Divisiónt illeti, a díjat májusban Zinedine Zidane kapta. Ő végezte tehát a legjobb munkát a Real Madrid kispadján. Nagyon jó eredmények születtek. A Real Madrid májusban játszott négy bajnokiját megnyerte, 14-2-es gólkülönbséggel. A Granadát 4-0-ra, a Sevillát és a Celtát 4-1-re, a Málagát 2-0-ra verték. Utóbbi győzelemmel bebiztosították a klub 32. bajnoki címét is. Zidane 2016 januárja óta ül a Real Madrid kispadján. Azóta megnyertek egy bajnokságot, két Bajnokok Ligáját (a sorozat történetében először védték meg a címet), valamint egy-egy Európai Szuperkupát és Klubvilágbajnokságot. Zidane a második hónap edzője díjat kapta most, az elsőt még 2016 áprilisában. 

Bale és Carvajal is benne van a keretben Málaga ellen

A Real Madrid vasárnap 20 órától Málagában fog játszani a bajnoki címért. A csapatnak elég egyetlen pont ahhoz, hogy öt év után ismét aranyérmet nyerjenek. Zinédine Zidane a felnőtt keret összes, 24 játékosát nevezte, sőt fia, Enzo is utazhat velük. A keretben van Daniel Carvajal és Gareth Bale is. Valószínűleg sérülésük miatt ők nem játszanak a vasárnapi mérkőzésen, csak Zidane mindenkit szeretne Málagában tudni, ha ünnepelni kell...

Oldalak

KÖZÖSSÉG

Videó

Granada - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2020.07.14. kedd 00:18

Granada - Real Madrid 1:2
Spanyol bajnokság, 36. forduló
Gólok: Darwin Machis 50.; ill. Ferland Mendy 10., Karim Benzema 16.

Legnépszerűbb hírek