Zinedine Zidane: „A LaLiga egy hosszú sorozat, továbbra is keményen fogunk dolgozni”

Szavazás: 
No votes yet

Zinedine Zidane, a Fehérek vezetőedzője a holnapi, Alavés elleni bajnoki összecsapás előtt állt a média képviselői elé és válaszolt kérdéseikre.

LaLiga
„A LaLiga egy hosszú sorozat, továbbra is keményen fogunk dolgozni. Minden csapat átmegy nehezebb időszakokon, ez most a miénk. Fordított esetben, ha mi állnák hét pont előnnyel, akkor sem gondolnám, hogy nyert ügyünk van. Ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot keményen kell harcolnunk. Amióta itt vagyok hosszú utat tettünk meg, a futballban bármi megtörténhet. Még 33 bajnokink hátra van.”

Sérülések
„A sérülések mindig frusztrálóan hatnak egy edzőre, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Ezek a dolgok megtörténnek egy szezon folyamán, ezt pedig el kell fogadnunk. Elvesztettük a legutóbbi mérkőzésünket, és változtatni akarunk. Holnap újabb meccsünk lesz, itt az esély a javításra.”

A Betis elleni vereség okai
„Nincs rá magyarázat- Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Végül nem tudtunk gólt szerezni, de nem aggódom. Mint mindig, ezúttal is elemezni fogjuk a történteket. Az a legfontosabb, hogy megvoltak a lehetőségeink, akkor aggódnék, ha lehetőségig sem jutottunk volna el. Ha így folytatjuk a gólok jönni fognak, és biztos vagyok benne, hogy ez lesz holnap is.”

„Arra a tényre fókuszálok. hogy 27 lehetőségünk volt, csak nem mentek be. Nem játszottunk ragyogóan, de nem volt rossz. Most csak az Alavés elleni meccsre koncentrálunk, hogy megnyerjük. Nem változtathatjuk meg a történteket, ez a futball. A Betis elleni meccs előtt San Sebastianban játszottunk, ahol fantasztikus munkát végeztünk. Nem fogom elveszteni a fejem egy meccs miatt.”

A Betis elleni döntő változtatások
„Amikor Lucast be akartam hozni Modric helyett Marcelo sérülést szenvedett, és nem voltam biztos benne, hogy egyszerre mindkét változtatást elvégezhetem.”

A rotáció kritikája
„Ugyanazt a munkát folytatom, mint korábban, mert én hiszek abban, amit csinálok. Sok játékosunk van, és egyikük sem tud 70 mérkőzést játszani minden szezonban. Nem csak fizikailag, de szellemileg is pihennie kell a játékosoknak. Szükségünk van a rotációs rendszerre, a kritikák nem érintenek engem.”

Kroos
„A mérkőzés után kellemetlenséget érzett a bordáinál, nem akartunk kockáztatni. Remélem semmi komoly, és kedden képes lesz pályára lépni. Ma érzett egy kis fájdalmat, holnap pedig meccs van. Nem kockáztathatunk.”

Rossz szerencse
„Régebben én voltam a legszerencsésebb fickó a világon, most már nem gondolnak annak. Még mindig nagyon szerencsés vagyok, mert szeretek itt dolgozni. Ez a labdarúgás része. A szerencse gyorsan változhat egy holnap meccsel.”

Bale
„Nem tudom mikor fogjuk a legjobb formáját látni, de reméljük hamarosan, mert jó állapotban van. Tudjuk, hogy nagyszerű és jó munkára képes.”

A játékvezetők kezelése
„Nem fogok beleavatkozni ezekbe a dolgokba, mert nem foglalkozom a bírokkal. Minden tőlük telhetőt megtesznek, nem keresünk kifogásokat. Szeretnénk jó munkát végezni, és folytatni azt, amit az elmúlt időszakban tettünk. Rossz helyen vagyunk, de örülök mindannak, amit véghez vittünk. Nem fogunk egy-egy rossz eredmény hatására megváltozni.”

Enzo
„Remélem nem fog gólt szerezni. Nem tudom mennyire lesz furcsa vele szemben, de boldog vagyok, mert remek munkát végez. Megvannak az érzéseim, de most csak a mérkőzés a legfontosabb számomra.”

„Enzo pont olyan akárcsak én. Figyelemmel követem a fejlődését, mint játékos, de apaként beszélek vele. Nem az edzője vagyok, hanem az apja. Amikor beszélünk, az semmivel sem több az apa-fia kapcsolatnál.”

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Al-Jazira - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2017.12.13. szerda 20:33

Al-Jazira - Real Madrid 1:2
FIFA Klubvilágbajnokság - Elődöntők
Gólok: Romarinho 41.; ill. Cristiano Ronaldo 53., Gareth Bale 81.