Álvaro Arbeloa

Az újabban sokat szidott utánpótlásból kikerült, de nemzetközi szinten is befutott játékos tért vissza a Real Madridhoz Álvaro Arbeloa személyében. Július 29-én a Real Madrid mindenben megegyezett a Liverpoollal. Négymillió eurót fizetett érte a klub. Univerzális. Túlnyomórészt a jobb oldalon játszik, bár középső védő poszton is megállja a helyét. A 2007/2008-as idény elején balhátvédként szerepelt. A spanyol és a válogatottban is rendszeresen számítanak rá. 

Álvaro Arbeloa 1983. január 17-én született Salamancában. Gyermekéveit Zaragozában töltötte és az iskolai csapatában fedezték fel a Real Zaragoza megfigyelői. Tizenkét évesen került oda, és egészen a 2001/2002-es szezon közepéig ott nevelkedett. Az akkortájt a Real Madrid U19-es korosztályát edző Rafa Benítez tanácsára került Madridba és a kemény munka meghozta gyümölcsét, hamarosan már a közvetlen tartalékcsapatnál vették számításba.

A B csapat - mostani nevén: Real Madrid Castilla - kapitánya volt, De la Red, Javi García, Soldado és Juanfran vezérletével feljutottak a másodosztályba. Közben 2004. október 16-án a felnőttek között is pályára lépett. A Betis ellen Mejía cseréjeként állt be. További egy alkalommal kapott még bizalmat bajnokin - ekkor már Luxemburgo irányítása alatt -, méghozzá kezdőként a városi rivális Atlético Madrid elleni idegenbeli derbin, ahol kiváló teljesítményt nyújtott, illetve kétszer a spanyol kupában. A szezon további részét a Real Madrid B-ben töltötte.

2006 nyarán a Deportivohoz igazolt: "Kicsit különös helyzetben vagyok, hiszen öt éve vagyok itt, remekül éreztem magam, ez egy olyan döntés, amit az ember nehezen hoz meg. Viszont szeretnék az első osztályban játszani, és ez itt nehéz lenne, hiszen a világ legjobb játékosai játszanak a Madridban. A Deportivo az egyik legjobb csapat Spanyolországban, mostantól Joaquin Caparrós lesz az edzőm. Biztos, hogy sokat fogok tanulni, és fontos, hogy bíznak bennem." A karrierje szempontjából a legjobb döntést hozta, ott folyamatos játéklehetőséget kapott immáron a felnőttek között a Primera Divisiónban, de aligha gondolta volna, hogy fél év múlva már a Premiership-ben fog játszani. A Liverpool nem tudta leigazolni Lucas Neillt, a téli átigazolási időszak legvégén Rafa Benítez őt vitte inkább a Mersey-parti egyesülethez.

A Depor szűkös anyagi helyzete miatt kénytelen volt 4 millió euro körüli összegért megválni tőle. A királyi gárda is jól járt, mivel a szerződésében szerepelt egy olyan kitétel, mi szerint ha három éven belül klubot vált, az átigazolási díj fele a Real Madridot illeti. Február 10-én a Newcastle United ellen be is mutatkozott a vörösöknél, Jermaine Pennant helyére állt be csereként. Kezdőként először a Bajnokok Ligájában kapott lehetőséget, rögtön a Nou Camp-ban a Barcelona ellen, balhátvédként! Rafael Benítez taktikai okokból húzta meg ezt a lépést, a jobblábas Arbeloa pedig hatékonyan semlegesítette Lionel Messit, aki rendszerint a pálya középső része felé próbált betörni. A címvédő felett aratott 2-1 arányú győzelem később a hazai vereség ellenére is elég volt a továbbjutáshoz. Április 7-én a Reading ellen megszerezte első gólját is, a Bajnokok Ligájában döntőig menetelt a Liverpoollal, a Kaká-val felálló Milan ellen 2-1-re elveszített fináléban pedig a végén állt be.

Addig a 2-es mezben játszott, azonban a következő szezonban már a 17-est kérte magának. Megtartotta jó formáját, bebetonozta magát a Liverpool kezdőjébe. Sorra nyerte vele a csapat a rangadókat, a Manchester United és a Chelsea ellen is győzelmet arattak.

2009. május 18-án a West Bromwich elleni bajnokin összetűzésbe keveredett Jamie Carragherrel. Xabi Alonso, Agger és Insúa választotta szét őket. Az angol szerint Arbeloa rossz teljesítménye miatt szakadt el nála a cérna. A Liverpool ugyanis kapott gól nélkül szerette volna lehozni a meccset. Carragher így emlékezett vissza: "Nem akartunk gólt kapni, szerettük volna, ha Pepe (Reina - szerk.)sorozatban negyedszer is megkapja az Arany Kesztyű-díjat." Rafa Benítez nem kommentálta a történteket. A Liverpool időközben szerződtette Glen Johnsson-t, így Arbeloa riválist kapott.

Végigjárta szinte az összes korosztályos válogatottat. 2008. február 1-jén Luis Aragonés meghívta a felnőtt nemzeti csapat összetartására, de sérülése elodázta a debütálást. A franciák ellen így még nem léphetett pályára, de március 26-án az olaszok ellen  már igen, és a dicsőséges svájci-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságon is ott volt a spanyol keretben. A görögök elleni első találkozón be is került a kezdőcsapatba. Vicente del Bosque is számít rá. Az egykori madridi tréner Dél-Afrikába is elvitte, ahol a spanyolok bronzérmet szereztek a házigazdák ellen a Konföderációs Kupán.

Florentino Pérez korábbi elnöki ciklusára nem volt jellemző a spanyol játékosok szerződtetése, azonban Arbeloa már a negyedik "hazai" igazolás a nyár során (Raúl Albiol, Granero és Negredo után). A Madridba visszavágyó rutinos védővel öt éves szerződést kötött a klub.

Névjegy
Teljes név: Álvaro Arbeloa Coca
Születési idő/hely: 1983. január 17./Salamanca
Magasság: 183 cm
Poszt: jobbhátvéd, balhátvéd

Klubjai ifjúsági játékosként:
 - Real Zaragoza (1995-2002)
 - Real Madrid (2002-2006)

Klubjai felnőttként:
 - Real Madrid (2004–2005)
 - Deportivo La Coruna (2006–2007)
 - Liverpool (2007–2009)
 - Real Madrid (2009– )

A válogatottban:
 - spanyol U17 (2001, 1 mérkőzés)
 - spanyol U19 (2001, 4 mérkőzés)
 - spanyol U21 (2005, 1 mérkőzés)
 - spanyol felnőtt válogatott (2008- , 9 mérkőzés)

Eredményei
- Európa-bajnok (2008)
 - Bajnokok Ligája-döntős (2007: Liverpool)

KÖZÖSSÉG


Videó

Alaves - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2017.09.23. szombat 19:13

Alaves - Real Madrid 1:2
Spanyol bajnokság, 6. forduló
Gólok: Manu Garcia 40.; ill. Daniel Ceballos 10., 43.

Legnépszerűbb hírek

Nincs minden veszve
Sergio Ramos is hosszabbíthat